Gasztronómiánk sója az alkohol

Drunken Kitchen

"Konyakos" libamáj

2015. január 29. - budavaridora

Kaptam egy üveg konyakot a Balaton észak-nyugati csücskéből. Vagyis valójában nem konyakot - cognac - hanem borpárlatot, hiszen ezt a nevet csak akkor viselhetné az ital, ha megfelelne a szigorú szabályozásnak. Ez esetben az alapanyag a franciaországi Charente folyó mellől származna, és az  Ugni BlancFolle Blanche vagy Colombard szőlőfajta borát kétszer párolták volna le rézüstben - hogy konyaknak hívhassuk, követte volna a 300 éves előállítási tradíciót. Keszthely környékén ehhez semmi sem adott, adott viszont egy bácsi, aki saját hagyományai alapján készíti messze földön híres párlatát. Ezt egyébként ne mondjátok el senkinek, különben azonnal elfogy: ez is az egyik ok, ami miatt a valódi nevet sajnos titkolnunk kell. A másikat kitalálhatjátok.

3.jpg

Fotó: Pixeltaster

Az ital a legjobb minőségű bor háromszoros lepárlásával készül: a chardonnay termés válogatott tételei kerülnek négy évre a tölgyfahordókba. Ez után 14 fajta titkos fűszer hozzáadásával - ez már majdnem a KFC szintű misztikum - üvegballonokba töltik és még 2 évig érlelik. Így lesz 6 éves, mire az asztalunkra, az én asztalomra is kerül.

Amikor ránéztem, azonnal felmerült: mit főzzek ezzel a fantasztikus itallal, még mielőtt végképp elfogy? A konyakos máj receptjét A Két cica konyhájának szakácskönyvében találtam, bár ott nem ezen a néven fut. Próbáltam több és kevesebb konyakkal is, de az arányok kétség kívül a következő kombinációban hozzák ki a máj-konyak kettősségének formabontó harmóniáját.

1.jpg

Fotó: Pixeltaster

1 csatos üvegre:
20 dkg libamáj
2-3 gerezd fokhagyma
0,25 dl konyak
20-30 dkg libazsír
frissen őrölt bors és só

A libamájat 1-2 centis darabokra vágjuk, sóval-borssal és a konyakkal egy jól zárható befőttes üvegbe tesszük. Ezután betesszük egy fazékba és az üveg nyakáig felengedjük forró vízzel, majd a vizet forralni kezdjük. Én egy követ szoktam az üveg tetejére tenni, hogy ne dőljön el. A forrástól számítva annyi percig gőzöljük a májat, ahány dekás volt. Ezután a leve nélkül az üvegbe helyezzük, majd felhevítjük a zsírt és megfürdetjük benne a 2-3 fokhagymagerezdet. Ha ez megvan, a zsírt ráöntjük a májra és örülünk, hogy a hő hatására egy kis kéreg keletkezik rajta. Mehet ki az ablakba vagy be a hűtőbe. Másnapra csodálatosan összeérik - ha bírjuk addig türelemmel.

Kövess minket a Facebookon!

2.jpg

Fotó: Pixeltaster

/ Dóri

A bejegyzés trackback címe:

https://drunkenkitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr627121051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megasün 2015.01.29. 15:50:32

benéztem bocs már látom

megasün 2015.01.29. 15:51:59

Kipróbálom. Már most csorog a nyálam.

craigerone 2015.01.30. 13:10:56

A kepeken ugy tunik nagyon eldobta a maj a zsirjat (ami ugye eleg draga, szoval szeretnenk megtartani teljes fenyeben). Csak jotanacs, a libamajat erdemes minel nagyobb darabokban tartani (nem osszedarabolni), illetve otthoni tarolasra ez az egyik legjobb es leggyorsabb technika: m.youtube.com/watch?v=ynZWkAhgrnU
Amugy nagyon szep es igenyes kepek, es kivalo izparositas, a jegeres majkremet is kivancsian varom!

Perszonáltréner 2018.11.21. 20:03:12

Szia! Segítenél? Nem értem a receptet :) . Azt írod, hogy "Ezután a leve nélkül az üvegbe helyezzük" . Milyen leve nélkül, és milyen üvegbe?Hiszen már üvegben van. Vagy nem?
Köszi előre is

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2019.02.05. 22:41:19

@Perszonáltréner: Teljesen azonos kérdéseim vannak!!!
Milyen üveg? Milyen leve?
süti beállítások módosítása