Gasztronómiánk sója az alkohol

Reklámszakemberből "flying szakács"

Egy imádnivaló karriercsavar

2016. július 07. - budavaridora

13055334_10153697829166478_6260298904075421985_n.jpgGasztroblogot írni egy dolog, ebből élni egy másik dolog, és ennek köszönhetően márkákkal összebútorozni és teljes munkaidőben főzni megint egy másik. Ez most egy nagy pacsi és közben bizonyíték mindenkinek, hogy merjen belekezdeni abba, amit imád.

Nagy Sanyi aka Hódítás a konyhában Sanyi pályafutását kezdettől fogva nyomon követjük, és nem csak azért, mert ilyen fondorlatos címet adni egy blognak már önmagában megvesz minket. Hanem azért is, mert Sanyi egy azok közül a hiteles önmegvalósító gasztrofigurák közül, akik sikerrel és persze bátorsággal váltottak gyakorlatilag szakmát. Először csak írt, barátoknak főzött, otthon főzött, aztán a Restaurant Day-en is elkezdett saját helyszínnel felbukkanni évről évre.

Ez a nyár Sanyinak is nagy ugrás, a Staropramen Ízműves Estéken beszélgettünk először arról, hogy milyen egy egész idényes Food Truck koncepcióba belevágni és egy márka arcaként a sörök mellé ételeket komponálni. Meg aztán persze meg is csinálni, mert Sanyi nem az a fajta executive, aki a kitalálás után elhagyja a villát. A Staropramen food truck június elején a Budavári Sörfesztiválon debütált és a különleges cseh street food menüvel még biztosan találkozhattok a VINCE-n és a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, itt lehet nyomon követni, merre járnak Sanyiék. És most jöjjön az interjú!

13435303_10153805518871478_7639961977147748542_n.jpg

Hogyan formálja át a napjaidat/nyaradat egy ilyen megkeresés?

Majdnem 10 évig a reklámszakmában dolgoztam. Párhuzamosan ment hobbiként ez a “főzőcske’, még akkor is, amikor kint éltem Angliában és hobbiból jártam el hajnal 5-re melózni a kreatív ügynökség mellett az adott beugrós catering céghez konyhába/szendvicsbárba/étterembe. Én úgy gondoltam edzésben vagyok, de most 4 hónapnyi előkészület és a májusi élesítés után azt mondom, hogy a napi 16 (fesztiválon 19 óra) azért megvisel rendesen :) - A “Hogy formálja át?” kérdésről csak az idő jut eszembe. Azt nagyon átformálja. De élvezem! :)

Röviden: mi vezetett idáig, mennyire nagy lépés ez a te életedben? 

Az UP kreatív ügynökség karácsonyi buliján vetődött fel ez még csak ötletként, később lett belőle konkrét megkeresés. Kőkemény 4-5 hónap munka volt csak az előkészítés. A recepteken kívül (olyan receptek ezek, amikhez vagy sört használunk hozzávalóként vagy olyanok, amihez egy féle Staroprament ajánlunk), rengeteg egyéb online tartalmat is készítünk majd az év során és a food truck-al is jövünk-megyünk fesztiválokra. Jó lépésnek mondanám, aminek minden percét élvezem. Nem tudok mit csinálni. Így vagyok kódolva. Szeretem ‘etetni-itatni’ az embereket, hogy jól érezzék magukat:)

13133292_10154198644864645_7351895034718681911_n.jpg

Hogy kell egy ilyen "food truck"-os életet elképzelni?

Egész évben járjuk majd a fesztiválokat a Staropramen járgánnyal és saját rendezvényeink is lesznek: street food és sör. Ez a koncepció: Egyszerű de változatos formában. Minden állomáson más étellel készülünk. Az alap a cseh gasztronómia, de itt-ott korszerűsítve, pici csavarral és a sör. 

Te házigazdaként fogsz megjelenni? 

Házigazdaként, pultosként, vagy éppen raktárosként, sörös hordó pakolóként vagy éppen kenyérszeletelőként...mindenhogy. A szerepem nem merül ki abban, hogy megtámasztom a pultot és egy sörrel a kezemben szélesen mosolygok: Nem is tudnám ezt csinálni. Üzemeltetőként aktívan részt veszek a napi munkában is. De azt már most látom/tapasztalom, hogy néha tényleg jól jönne egy-két klón Sanya...:)

// Dóri

staropramen_izmuves_estek006.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drunkenkitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr158872630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2016.07.10. 14:53:52

"Az alap a cseh gasztronómia, de itt-ott korszerűsítve"
A knedlin, a vadason es a hamis "gulason" kivul, pontosan mit takar a cseh gasztronomia?