Gasztronómiánk sója az alkohol

Két hektár Dolce Vita a Szent György-hegyen

Andalúz szöcske és carbonara Török Csabától a 2HA Birtokon

2015. október 15. - pablog

dsc_0008.jpg

Amikor először találkoztam Török Csabával, akkor még nem tudtam, hogy Ő a Török Csaba. Van ilyen. És az egészben talán a legszebb az volt, hogy egy olaszrizlingről diskuráltunk. Kóstolgattuk, méregettük, főleg én beszéltem, ő gyanúsan hallgatott. Most már tudom miért: mert az övé volt.

Török Csabához egy nyári délutánon estünk be. Majdnem szó szerint. Érkezésünk egy burleszk film jelenete is lehetett volna, amiben az elfordított útjelző tábla miatt oda-vissza robog a kocsi a poros úton, mire nagy sokára célba ér. Egy ilyen jelenetre a moziban kacagva csapkodja térdeit a közönség, de mi leginkább csak a fejünkhöz csaptuk a tenyerünket, hogy már megint hol vagyunk?! 

A 2HA Szőlőbirtok és Pincészet a Szent György-hegy oldalában csodálatos panorámával, sajátos szubmediterrán mikroklímájával akár lehetne egy falatnyi Toszkána. Kellene még hozzá egy igazán jó tüzes vörösbor, na meg valami egyedi vendégszeretet, és akkor a miliő már adná is magát. És mint az kiderült, adja is rendesen, mert mindegyikből akad ott bőven.

dsc_0093.jpg

Egyszer csak megérkeztünk a birtokra, még ha kissé viszontagságosan is. Majd amíg a mi állunk a látványtól koppant a földön - a gyönyörtől természetesen -, a házigazdáé inkább már attól, hogy mi nem csak bort kóstolni és beszélgetni jöttünk. De nem ám! Mi azzal a szerény kívánsággal is fel voltunk vértezve, hogy készítsen nekünk valami olyan betevő falatot, amiben helyet kap a bor, és amit Ő is nagyon szeret.

Innentől kezdve a főszerep Török Csabáé lett. A legszebb az egészben pedig az, hogy ő erre tényleg nem volt felkészülve. Nem vásárolt be, még csak ki sem találta mivel kápráztat el bennünket. Abból alkotott, amit éppen talált, és rögtönzött. És azt bámulatosan jól, mert mindezek ellenére, vagy talán pont ezért a végeredmény maga volt a Dolce Vita! Tokkal vonóval. Nagy taps a házigazdának!

dsc_0370.jpg

Előételnek egy csúnya, de annál finomabb andalúz apróságot kaptunk, amit csak szöcskének becézett. Főételnek mi mást rögtönözhetett volna Csaba, mint olaszt és tésztát: Spaghetti alla Carbonara került a tányérunkba.

A borok pedig: 2HA Pezsgő 2011, Olaszrizling 2013, Tabunello 2012

De mi is az a 2HA és honnan a vörösbor? 

Csaba, miután a Szent György-hegy déli lejtőjén fekvő két hektárnyi terület birtokosa lett, ahelyett, hogy felszámolta volna a már meglévő szőlőtőkéket, inkább saját bor készítésébe vágott. A cél eredetileg nem a borkészítés volt. De mint a mesékben, a szőlő megszólította, Ő pedig hallgatta. És milyen jól tette!

dsc_0433.jpg

A birtok 2HA elnevezése is a terület nagyságából adódik. Azóta kicsit kinőtte már magát abból a két hektárból, valamivel több, négy lett belőle. Ekkora területen már izgalmas dolgokat lehet művelni. Kísérletezni akár olyan fajtákkal, amik nem jellemzőek a Balaton-felvidékre. Sőt! Az utóbbi időben sokak fantáziáját megmozgatta itt a kékszőlő, aminek anno a filoxéravész vetett véget. Csaba a sangiovese szőlőfajtát hozta magával Toszkánából, hogy második otthona itt is mindig valahogy a közelében legyen. Az eddigi eredmények pedig azt igazolják, hogy a Szent György-hegy sajátos mikroklímájában nagyon is jól érzi magát ez a fajta. Emellett természetesen ott vannak a megszokott kedvencek is, mint a szürkebarát vagy az olaszrizling.

Az olaszrizling, amivel számomra a 2HA történet elkezdődött.

Receptek:

Andalúz szöcske
dsc_0081.jpg

A datolyát kimagozzuk, majd jó minőségű bacon szalonnába tekerjük. Fogpiszkálóval rögzítjük. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és beletesszük a szalonnás datolyaszemeket. Sütés közben megforgatjuk, hogy minden oldala megpiruljon. Óvatosan csináljuk, mert nagyon fröcsköl. Amikor ropogósra pirult a szalonna, kivehetjük a serpenyőből, és tálalhatjuk is. Az édes, karamellizálódott datolyát remekül ellensúlyozza a szalonna sóssága. Mellé a 2HA 2013-as olaszrizlingjét ittuk. 

Spaghetti alla Carbonara

dsc_0321.jpg

A spagetti tésztának odatesszük a vizet forrni. Közben elkezdjük a szalonnát felkockázni és fokhagymát apróra vágni. Pecorino sajtot reszelünk, és petrezselymzöldet is aprítunk. Ha forr a víz, teszünk bele sót és beletesszük a tésztát. Figyeljünk a főzési időre, mert az a jó, ha a tészta még al dente marad. Elkezdjük a szalonnát egy serpenyőben megpirítani, és kis idő utána a fokhagymát is hozzátesszük. Feltörjük a tojásokat és homogénre keverjük őket. Ha kész a tészta, akkor leszűrjük és beleborítjuk azt is a serpenyőbe. Nem kötelező és nem része a carbonara receptnek, de a rend kedvéért mi az olaszrizlingből is löttyintettünk bele, és ezt a példát egészen nyugodtan követheti bárki. A szalonnát és a tésztát összeforgatjuk, kicsit összesütjük, majd levesszük a tűzről. Fontos, hogy a tojás ne forrón kerüljön rá, mert akkor rántotta lesz. Várjunk pár percet, amíg hűl a tészta, és akkor öntsük rá a tojást, majd keverjük jól össze az egészet. Tálaláskor a tészta tetejét megszórjuk a pecorino sajttal és egy kis petrezselyemzölddel. Mi a 2HA 2011-es pezsgőjét kóstoltuk hozzá. Levezetésként pedig mi mást, mint a 2012-es Tabunello került a poharakba.

Még több fotó a galériában! A fotókat készítette Máté Csaba.

A 2HA Szőlőbirtok és Pincészet előzetes bejelentkezéssel látogatható, kóstolható és legfőképpen élvezhető! Kihagyhatatlan, már már kötelező!

/Kaba

A bejegyzés trackback címe:

https://drunkenkitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr297969833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neduddki74 2015.10.17. 19:56:58

hát, mit mondjak. nem tudtok írni. ami nem jellemhiba... csak akkor nem kellene erőltetni :D