Gasztronómiánk sója az alkohol

Drunken Kitchen

Intro

2015. január 04. - budavaridora

cover1-v2v.jpg

Az egész egy májkrémmel kezdődött. Fáy Bori besétált az akkori reklámügynökségi hétköznapjaimba a családi licence jégeres májkrémmel, ami egy késhegynyi kenés után átrajzolt mindent, amit addig a májkrémről gondoltam (tubusos, konzerves, textúrátlan). A jégeres májkrém azóta a konyhám egyik állócsillaga és alapkelléke: innen vendég még nem ment el úgy, hogy maradt volna a fazékban. Aztán egy Malackarajos teszt után Péter Annával beszélgettünk és szóba jött,  mi lenne, ha megírnám a receptet úgy, ahogy én készítem. A címet Anna adta: Alkoholt a májnak! Mindkettőnek!

A gasztroforradalom 1.0. tombolt: a barátokkal, családdal, ismerősökkel csak főztünk és főztünk, egyre többet és egyre vidámabban. Közben nemcsak mi kortyolgattuk a borokat, hanem az ételek jó többségébe is került pár löttyintés, nem feltétlenül az íze kedvéért: volt ahová tűz kellett, volt, ahová puhaság, íz, pác, aroma. És akkor egyszercsak megszületett a gondolat – talán épp egy konyakos máj és egy fehérboros liba között – hogy össze kellene gyűjteni az alkohollal készített ételeket, és kikísérletezni újabb recepteket. De odafigyelve arra is, hogy MILYEN az a bor, ami az ételbe kerül! Bár brit tudósok még nem mutatták ki, hogy a marhapörkölt szekszárdival, vagy egri vörössel a legjobb, mi biztosak vagyunk benne, hogy van különbség. Főleg persze az, hogy ki készíti, és hogyan.

Ez érdekli a Drunken Kitchen részhalmazát, a videó szekciót is. A borász és az újságíró - elszakadva a konyhától - a vidéki pincékben és fővárosi rendezvényeken is a legjobb tételeket keresik, fáradhatatlanul kóstolnak, kérdeznek és forgatnak. Közben szívükön viselik a beborozott bringások sorsát, vagy épp saját boraik fejlődését.

Minek kerteljünk: mi négyen szeretünk finom italokkal főzni, jó borokat inni és jó emberekkel beszélgetni. De ki nem? Ti, akik most minket olavastok, biztosan egyetértetek ebben.

Tölthetünk?

/ Dóri

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drunkenkitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr187042657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2015.01.06. 14:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása